Asus X751MA HUG9042 Používateľská príručka

Kategória
Zošity
Typ
Používateľská príručka
Notebook PC-hez
E-kézikönyv
Első kiadás
Április 2014
HUG9042
2
Notebook PC-hez E-kézikönyv
Szerzői jogi információk
Az ASUSTeK COMPUTER INC. („ASUS”) előzetes írásos engedélye nélkül ennek a kiadványnak, illetve a
benne leírt termékeknek vagy szoftvernek, semmilyen részletét nem szabad sokszorosítani, továbbítani,
átírni, adatfeldolgozó rendszerben tárolni, bármilyen nyelvre lefordítani, legyen az bármilyen formában
vagy eszközzel, kivéve a vásárlói dokumentációt tartalékmásolat készítése céljából.
AZ ASUS A KÉZIKÖNYVET „ÖNMAGÁBAN” BOCSÁTJA RENDELKEZÉSRE, BÁRMILYEN KIFEJEZETT
VAGY BELEÉRTETT JÓTÁLLÁS NÉLKÜL, TARTALMAZVA, DE NEM KORLÁTOZÓDVA PUSZTÁN AZ
ELADHATÓSÁGBAN LÉVŐ JÓTÁLLÁSRA, ILLETVE MEGHATÁROZOTT CÉLRA VALÓ ALKALMASSÁGRA.
AZ ASUS, ILLETVE ANNAK IGAZGATÓI, TISZTSÉGVISELŐI, ALKALMAZOTTAI VAGY MEGBÍZOTTAI
SEMMILYEN ESETBEN NEM TARTOZNAK FELELŐSSÉGGEL SEMMILYEN OLYAN KÖZVETLEN, KÖZVETETT,
ESETI, KÜLÖNLEGES VAGY KÖVETKEZMÉNYES KÁRÉRT, SEM KÁRTÉRÍTÉSSEL AZ ELMARADT NYERESÉG,
ELMARADT BEVÉTEL, ADATVESZTÉS VAGY ÜZEMKIESÉS OKOZTA OLYAN KÁRÉRT, AMELY A JELEN
KÉZIKÖNYV VAGY TERMÉK HIBÁJÁBÓL ERED, MÉG AKKOR IS, HA AZ ASUS-T TÁJÉKOZTATTÁK ENNEK
LEHETŐSÉGÉRŐL.
A jelen kézikönyvben szereplő termékek és cégnevek az adott cégeik bejegyzett védjegyei vagy szerzői
tulajdona lehetnek vagy sem, és használatuk kizárólag azonosítás vagy magyarázat céljából történik a
tulajdonos javára, mindennemű jogsértés szándéka nélkül.
A JELEN KÉZIKÖNYVBEN SZEREPLŐ MŰSZAKI ADATOKAT ÉS INFORMÁCIÓT KIZÁRÓLAG TÁJÉKOZTATÁS
CÉLJÁBÓL BIZTOSÍTUNK, ÉS ELŐZETES BEJELENTÉS NÉLKÜL, BÁRMIKOR MEGVÁLTOZHATNAK. NEM
ÉRTELMEZHETŐK TOVÁBBÁ AZ ASUS ELKÖTELEZETTSÉGÉNEK. AZ ASUS NEM VÁLLAL SEMMINEMŰ
FELELŐSSÉGET A KÉZIKÖNYVBEN ELŐFORDULÓ HIBÁKÉRT VAGY PONTATLAN INFORMÁCIÓKÉRT, A
BENNE LEÍRT TERMÉKEKET ÉS SZOFTVERT IS BELEÉRTVE.
Copyright ©
2014 ASUSTeK COMPUTER INC. Minden jog fenntartva!
A kötelezettség korlátozása
Olyan körülmények is előállhatnak, ahol az ASUS részéről történő mulasztás vagy más felelősség miatt,
Ön jogosulttá válik kártérítésre az ASUS-tól. Minden ilyen esetben – függetlenül a jogalaptól, amely
alapján Ön kártérítésre jogosult az ASUS-tól –, az ASUS nem vállal felelősséget a testi sérüléseken (a
halált is beleértve) és az ingatlanban, illetve személyes ingóságokban bekövetkezett károkon kívül,
illetve bármilyen tényleges és közvetlen károkért, amelyek a jelen Garancianyilatkozat szerinti jogi
feladatok elvégzésének elmulasztásából vagy sikertelen végrehajtásából erednek, az egyes termékek
szerződés szerinti listaára erejéig.
Az ASUS kizárólag a jelen Garancianyilatkozat szerinti szerződés, vagyoni kártérítés vagy jogsértés
alapján köteles Önt kártalanítani veszteségekért, kárért vagy kárigényért.
Ez a korlátozás az ASUS szállítóira és forgalmazójára is érvényes. Ez a maximális érték, amelynek
tekintetében az ASUS, szállítói és az Ön forgalmazója kollektívan felelősek.
AZ ASUS SEMMILYEN KÖRÜLMÉNYEK KÖZÖTT NEM TARTOZIK FELELŐSSÉGGEL A KÖVETKEZŐKÉRT:
(1) HARMADIK FÉL KÁRIGÉNYÉÉRT ÖNNEL SZEMBEN; (2) AZ ÖN NYILVÁNTARTÁSAI VAGY ADATAI
MEGSEMMISÜLÉSÉÉRT VAGY KÁROSODÁSÁÉRT, VAGY (3) KÜLÖNLEGES, ESETI VAGY KÖZVETETT KÁRÉRT,
ILLETVE KÖVETKEZMÉNYES GAZDASÁGI KÁROKÉRT (AZ ELMARADT NYERESÉGET VAGY MEGTAKARÍTÁST
IS BELEÉRTVE), AKKOR IS HA AZ ASUS-T, A SZÁLLÍTÓIT VAGY AZ ÖN FORGALMAZÓJÁT TÁJÉKOZTATTÁK A
LEHETŐSÉGÜKRŐL.
Szerviz és támogatás
Látogassa meg a több nyelven elérhető weboldalunkat: http://support.asus.com
Notebook PC-hez E-kézikönyv
3
A kézikönyvről ............................................................................................................6
A kézikönyvben felhasznált konvenciók ................................................................ 7
Ikonok ................................................................................................................................. 7
Tipográa...........................................................................................................................7
Biztonsági óvintézkedések .....................................................................................8
A Notebook PC használata ..........................................................................................8
A Notebook PC gondozása ......................................................................................... 9
Megfelelő selejtezés ...................................................................................................... 10
1. fejezet: A hardver üzembe helyezése
Ismerkedés a Notebook PC-vel ............................................................................. 12
Felülnézet .......................................................................................................................... 12
Alulnézet ............................................................................................................................16
Jobb oldal ..........................................................................................................................17
Bal oldal ..............................................................................................................................19
Elölnézet ............................................................................................................................21
2. fejezet: A Notebook PC használata
Első lépések .................................................................................................................24
Töltse fel a Notebook PC-t. .......................................................................................... 24
Emelje fel a kijelzőpanel kinyitásához. ....................................................................26
Nyomja meg a Start gombot. ..................................................................................... 26
Érintőképernyő-mozdulatok * és érintőpad ....................................................27
Kézmozdulatok használata az érintőképernyős panelen*...............................27
Érintőpad-mozdulatok használata ........................................................................... 31
A billentyűzet használata ........................................................................................38
Funkciógombok .............................................................................................................. 38
Windows® 8.1 billentyűk .............................................................................................. 39
Funkcióbillentyűk ASUS alkalmazásokhoz ............................................................ 39
Multimédia vezérlőbillentyűk .................................................................................... 40
Numerikus billentyűzet ................................................................................................ 41
Az optikai meghajtó használata ........................................................................... 42
Tartalomjegyzék
4
Notebook PC-hez E-kézikönyv
3. fejezet: Munka Windows® 8.1 rendszerrel
Üzembe helyezés .......................................................................................................46
Windows® UI ................................................................................................................47
Start képernyő ................................................................................................................. 47
Windows® alkalmazások .............................................................................................. 47
Hotspotok ..........................................................................................................................48
Start gomb ........................................................................................................................ 51
A Start képernyő személyre szabása .......................................................................53
Unka Windows® alkalmazásokkal ........................................................................54
Alkalmazások indítása .................................................................................................. 54
Alkalmazások személyre szabása .............................................................................54
Az Alkalmazások képernyő elérése .......................................................................... 56
Charms bar ........................................................................................................................ 58
Snap szolgáltatás .......................................................................................................61
Egyéb billentyűparancsok ......................................................................................63
Csatlakozás vezeték nélküli hálózatokhoz .......................................................65
Wi-Fi ..................................................................................................................................... 65
Bluetooth ..........................................................................................................................66
Repülőgép mód .............................................................................................................. 67
Csatlakozás vezetékes hálózatokhoz .................................................................. 68
Dinamikus IP/PPPoE hálózati kapcsolat kongurálása ..................................... 68
Statikus IP hálózati kapcsolat kongurálása .........................................................69
A Notebook PC kikapcsolása ................................................................................. 70
A Notebook PC alvó állapotba helyezése .............................................................. 70
Windows® 8.1 zárolt képernyő ..............................................................................71
Továbblépés a zárolt képernyőről ............................................................................71
A zárolt képernyő személyre szabása ......................................................................72
4. fejezet: Bekapcsolási Öntesztelés (POST)
A Bekapcsolási Öntesztelés (POST) .....................................................................76
A POST használata a BIOS eléréséhez és a hibaelhárításhoz ..........................76
BIOS ................................................................................................................................76
A BIOS elérése .................................................................................................................. 76
BIOS beállítások ...............................................................................................................77
Notebook PC-hez E-kézikönyv
5
Hibaelhárítás ...............................................................................................................87
A PC frissítése ................................................................................................................... 87
A PC alaphelyzetbe állítása ......................................................................................... 88
Speciális lehetőségek ....................................................................................................89
Függelékek
DVD-ROM meghajtó információ(egyes típusok esetében) .............................92
Blu-ray ROM meghajtó információ (egyes típusok esetében)........................ 94
A beépített modem megfelelősége.........................................................................94
Általános áttekintés ....................................................................................................... 95
Nyilatkozat a hálózati kompatibilitással kapcsolatban .....................................95
Nem hangberendezések .............................................................................................95
A Federal Communications Commission nyilatkozata ..................................... 97
FCC rádiófrekvenciás sugárzásterhelési nyilatkozat .......................................... 98
Megfelelőségi nyilatkozat
(1999/5/EC irányelv R&TTE)......................................................................................... 99
CE Jelölés ........................................................................................................................... 99
Vezeték nélküli működési csatorna különböző területeken ........................... 100
Korlátozott vezeték nélküli frekvenciasávok Franciaországban ....................100
UL biztonsági tudnivalók ............................................................................................. 102
Követelmény a tápellátás biztonságával kapcsolatban .................................... 103
TV-Tunerre vonatkozó felhívás (csak bizonyos modelleken) .......................... 103
REACH ................................................................................................................................. 103
Macrovision Corporation termékkel kapcsolatos megjegyzés ......................103
Halláskárosodás megelőzése ..................................................................................... 103
Skandináv országokra vonatkozó gyelmeztetések a lítiummal
kapcsolatban (lítium-ion akkumulátorokra vonatkozóan) ..............................104
Biztonsági tudnivalók az optikai meghajtóval .....................................................105
kapcsolatban .................................................................................................................... 105
CTR 21 jóváhagyás
(beépített modemmel rendelkező PC noteszgéphez) ......................................106
ENERGY STAR termék .................................................................................................... 108
Európai ökocímke ...........................................................................................................108
Megfelelés a globális környezetvédelmi szabályozásoknak, és az erre
vonatkozó nyilatkozat ..................................................................................................109
ASUS újrahasznosítási program / Visszavételi szolgáltatás ............................. 109
6
Notebook PC-hez E-kézikönyv
A kézikönyvről
A kézikönyv tájékoztatást nyújt a Notebook PC hardver- és
szoftverjellemzőiről, a következő fejezetekbe szervezve:
1. fejezet: A hardver üzembe helyezése
Ez a fejezet a Notebook PC hardverkomponenseit írja le.
2. fejezet: A Notebook PC használata
Ez a fejezet elmagyarázza, hogyan használja a Notebook PC
különféle részeit.
3. fejezet: Munka Windows® 8.1 rendszerrel
Ez a fejezet a Windows® 8.1 rendszernek a Notebook PC-n történő
használatáról kínál átterkintést.
4. fejezet: Bekapcsolási Öntesztelés (POST)
Ez a fejezet elmagyarázza, hogyan használja POST funkciót a
Notebook PC beállításainak módosításához.
Függelékek
Ez a szakasz felhívásokat és biztonsági nyilatkozatokat tartalmaz a
Notebook PC-vel kapcsolatosan.
Notebook PC-hez E-kézikönyv
7
A kézikönyvben felhasznált konvenciók
Ebben a kézikönyvben a fontos információk kiemeléséhez az üzenetek a
következőképpen jelennek meg:
FONTOS! Ez az üzenet létfontosságú információt tartalmaz, amelyet a
feladat végrehajtásához kötelezően be kell tartani.
MEGJEGYZÉS: Ez az üzenet kiegészítő információt és tippeket tartalmaz,
amelyek segítséget nyújtanak a feladatok végrehajtásához.
FIGYELEM! Ez az üzenet fontos információt tartalmaz, amelyet be kell
tartani a biztonság érdekében, miközben bizonyos feladatokat végeznek
el, nehogy megsérüljenek a Notebook PC adatai és részegységei.
Ikonok
Az alábbi ikonok azt jelzik, hogy mely eszköz használható feladatok
vagy eljárások sorának elvégzéséhez a Notebook PC-n.
= Használja az érintőpanelt.
= Használja az érintőpadot.
= Használja a billentyűzetet.
Tipográa
Félkövér = Kötelezően kijelölendő menüt vagy elemet jelöl.
Dőlt
= Ez a hivatkozásként használható fejezeteket mutatja a
kézikönyvben
8
Notebook PC-hez E-kézikönyv
Biztonsági óvintézkedések
A Notebook PC használata
Ne tegye a Notebook PC-t labilis vagy egyenetlen
munkafelületre.
Ne hagyja a Notebook PC-t az ölében vagy bármely
testrészén, hogy elkerülje a forró készülék miatti
kényelmetlenséget vagy sérülést.
Ez a Notebook PC kizárólag 5°C (41°F) és 35°C (95°F)
közötti hőmérsékleten használható.
Tekintse meg a Notebook PC alján lévő besorolási
címkét és győződjön meg arról, hogy a hálózati adapter
megfelel az értéknek.
Ne használjon sérült tápkábelt, kiegészítőt vagy más
perifériát a Notebook PC-vel.
Ne szállítsa vagy fedje le a Notebook PC-t BEKAPCSOLT
állapotban olyan anyagokkal, amelyek akadályozzák a
szellőzést.
A Notebook PC-t átbocsáthatja a repülőtéri átvilágító
berendezéseken (futószalagra helyezve), azonban ne
tegye ki kézi és egyéb mágneses detektoroknak.
Vegye fel a kapcsolatot légitársaságával az igénybe
vehető fedélzeti szolgáltatásokat, illetve a Notebook
PC repülés közben történő használatával kapcsolatos
korlátozásokat illetően.
Notebook PC-hez E-kézikönyv
9
A Notebook PC gondozása
Ne tegye ki a Notebook PC-t poros környezetnek.
Ne használja a Notebook PC-t, ha gázszivárgás van a
közelben.
Ne tegyen tárgyakat a Notebook PC tetejére.
Ne tegye ki a Notebook PC-t erős mágneses vagy
elektromos mezőknek.
Ne tegye ki a Notebook PC-t folyadéknak, esőnek vagy
nedvességnek, vagy ne használja azok közelében.
Ne használjon erős oldószert, mint például hígítót,
benzint vagy egyéb vegyszert a Notebook PC felületén
vagy annak közelében.
A Notebook PC tisztítása előtt húzza ki a hálózati
tápkábelt és vegye ki az akkumulátor egységet
(ha tartalmaz ilyet). Törölje le súrolószert nem
tartalmazó tisztítószerrel és néhány csepp meleg
vízzel megnedvesített, tiszta cellulózszivaccsal vagy
szarvasbőrrel. A felesleges nedvességet száraz kendővel
törölje le a Notebook PC felületéről.
10
Notebook PC-hez E-kézikönyv
Megfelelő selejtezés
NE dobja ki a Notebook PC-t a háztartási szeméttel. Ezt a
terméket az alkatrészek újrahasználása és újrahasznosítás
céljából készült. Az áthúzott kerekes szeméttárolót ábrázoló
jelzéssel ellátott terméket (elektromos és elektronikus
berendezéseket, valamint a higanytartalmú cellás elemet)
nem szabad háztartási szemétként kezelni. Az elektronikus
termékek elhelyezését illetően tájékozódjon a helyi
hatóságoknál.
Ne dobja ki az akkumulátort a háztartási hulladékkal együtt.
Az áthúzott kerekes szeméttárolót ábrázoló jelzés azt jelenti,
hogy az akkumulátort tilos a háztartási hulladékkal együtt
leselejtezni.
Notebook PC-hez E-kézikönyv
11
1. fejezet:
A hardver üzembe helyezése
12
Notebook PC-hez E-kézikönyv
Ismerkedés a Notebook PC-vel
Felülnézet
MEGJEGYZÉS:
A billentyűzet elrendezése országonként vagy
térségenként eltérő lehet.
Notebook PC-hez E-kézikönyv
13
Kamera
A beépített kamera képek, illetve videók készítését teszi lehetővé
a Notebook PC-n.
Kamera jelzőfény
A kamera kijelzője olyankor világít, amikor a beépített kamera
használatban van.
Mikrofon
A beépített mikrofont videokonferenciára, hangalámondásra
vagy egyszerű hangfelvételek készítésére lehet használni.
Kijelző panel
A megjelenítőpanel kiváló képet biztosít fotók, videók és egyéb
multimédia fájlok megtekintéséhez a Notebook PC-n.
Érintőpanel*
Ez a nagy felbontású érintőpaneles kijelző kiváló képet biztosít
fotók, videók és egyéb multimédia fájlok megtekintéséhez
a Notebook PC-n. Ezenkívül lehetővé teszi a Notebook PC
működtetését érintőmozdulatok segítségével.
MEGJEGYZÉS: További részletekért tekintse meg a kézikönyvnek
Kézmozdulatok használata az érintőképernyős panelen című részét.
Power gomb
Nyomja meg az üzemkapcsolót a Notebook PC be-, illetve
kikapcsolásához. A főkapcsoló gombot is használhatja a
Notebook PC alvó vagy hibernált módba helyezéséhez, illetve
alvó vagy hibernált módból történő felébresztéséhez.
Ha a Notebook PC nem reagál, nyomja meg és tartsa lenyomva
a főkapcsoló gombot körülbelül négy (4) másodpercig, amíg a
Notebook PC kikapcsolódik.
* csak egyes típusok esetében
14
Notebook PC-hez E-kézikönyv
Billentyűzet
A billentyűzet teljes méretű, QUERTZ billentyűket tartalmaz
kényelmes mélységérzettel. Funkcióbillentyűkkel is rendelkezik,
amelyek segítségével gyorsan elérheti a Windows®-t és
vezérelheti a multimédia funkciókat.
MEGJEGYZÉS: A billentyűzet típusonként és területenként eltérő
lehet.
Numerikus billentyűzet*
A numerikus billentyűzet a következő két funkció között vált:
számjegyek bevitele és iránygombok.
MEGJEGYZÉS: További részletekért tekintse meg a kézikönyv
numerikus billentyűzet című részét.
Érintőpad
Az érintőpad a képernyőn történő navigáláshoz összetett
mozdulatok használatát teszi lehetővé a magától értetődő
felhasználói élmény érdekében. Hagyományos egér funkcióit is
szimulálja.
MEGJEGYZÉS: További részletekért tekintse meg a kézikönyv
Érintőpad-mozdulatok használata című részét.
Állapotkijelzők
Az állapotjelzők segítenek azonosítani a Notebook PC
hardverének aktuális állapotát.
* csak egyes típusok esetében
Notebook PC-hez E-kézikönyv
15
Bekapcsolt állapotot jelző fény
A bekapcsolt állapotot jelző fény világít, ha a
Notebook PC-t BEKAPCSOLJÁK, és lassan villog, ha a
Notebook PC alvó üzemmódban van.
Kétszínű akkumulátortöltés jelzőfény
A kétszínű LED mutatja az akkumulátor töltési
állapotát. A részleteket lásd az alábbi táblázatban:
Szín Állapot
Folyamatos zöld: Az Notebook PC áramforráshoz
csatlakozik, tölti az
akkumulátort és az akkumulátor
töltésszintje 95% és 100%
közötti.
Folyamatos
narancssárga:
Az Notebook PC áramforráshoz
csatlakozik, tölti az
akkumulátort és az akkumulátor
töltésszintje kevesebb mint
95%.
Villogó
narancssárga:
A Notebook PC akkumulátorról
üzemel és az akkumulátor
töltésszintje kevesebb mint
10%.
Jelzőfények KI: A Notebook PC akkumulátorról
üzemel és az akkumulátor
töltésszintje 10% és 100%
közötti.
16
Notebook PC-hez E-kézikönyv
Alulnézet
MEGJEGYZÉS: A modelltől függően a számítógép aljának megjelenése
eltérő lehet.
FIGYELEM! A Notebook PC alja erősebben felmelegedhet a használat
során vagy az akkumulátor egység töltése közben. Ha a Notebook PC-n
dolgozik, ne tegye olyan felületre, amely eltakarhatja a szellőzőnyílásokat.
FONTOS! Az akkumulátor működési ideje a Notebook PC használati
jellemzőitől és műszaki adataitól függ. Az akkumulátor egységet nem
lehet szétszerelni.
Szellőzőnyílások
Lehetővé teszik a hideg levegő beáramlását a Notebook PC-be,
illetve a meleg levegő távozását.
FONTOS! Győződjön meg arról, hogy papír, könyv, ruházat,
kábel vagy egyéb tárgy nem akadályozza a levegő áramlását a
szellőzőnyílásokon. Ellenkező esetben túlhevülés történhet.
Notebook PC-hez E-kézikönyv
17
Jobb oldal
Optikai lemezmeghajtó
A Notebook PC optikai meghajtója a következő formátumokat
támogathatja: CD, DVD, Blu-ray disc lemezek (bizonyos
típusokon) és írható vagy újraírható lemezek.
Optikai lemezmeghajtó elektronikus lemezkiadó gombja
Nyomja meg a gombot az optikai meghajtó tálcájának
kiadásához.
18
Notebook PC-hez E-kézikönyv
Optikai lemezmeghajtó manuális kinyitó furata
A meghajtó ókját a manuális kinyitó furat segítségével lehet
kinyitni, ha az elektronikus kiadógomb nem működik.
FIGYELEM! Csak akkor használja a manuális kinyitó furatot, ha
az elektronikus kiadógomb nem működik.
MEGJEGYZÉS: További részletekért tekintse meg a
kézikönyvnek Az optikai lemezmeghajtó használata című részét.
Tápcsatlakozó (DC) aljzat
Ehhez az aljzathoz csatlakoztassa a mellékelt tápfeszültség
adaptert az akkumulátor egység töltéséhez és a Notebook PC
árammal történő ellátásához.
FIGYELEM! A hálózati adapter felforrósodhat a tartós
használattól. Ne takarja le az adaptert és tartsa távol a testétől,
ha az elektromos hálózathoz csatlakozik.
FONTOS! Kizárólag a mellékelt tápfeszültség adaptert használja
az akkumulátor egység töltéséhez és a Notebook PC árammal
történő ellátásához.
Notebook PC-hez E-kézikönyv
19
Bal oldal
Kensington® biztonsági nyílás
A Kensington® biztonsági nyílás lehetővé teszi a Notebook
PC rögzítését Kensington® típusú Notebook PC biztonsági
termékek segítségével.
Szellőzőnyílások
Lehetővé teszik a hideg levegő beáramlását a Notebook PC-be,
illetve a meleg levegő távozását.
FONTOS! Győződjön meg arról, hogy papír, könyv, ruházat,
kábel vagy egyéb tárgy nem akadályozza a levegő áramlását a
szellőzőnyílásokon. Ellenkező esetben túlhevülés történhet.
LAN-csatlakozó
Csatlakoztasson egy hálózati kábelt ehhez a csatlakozóhoz,
hogy a helyi hálózathoz csatlakozzon.
VGA-csatlakozó
Ezt a csatlakozót a Notebook PC külső megjelenítőhöz történő
csatlakoztatásához használhatja.
20
Notebook PC-hez E-kézikönyv
HDMI csatlakozó
Ide csatlakoztatható High Denition Multimedia Interface
(HDMI) kábel, ami HDCP-kompatibilis a HD DVD, Blu-Ray és
egyéb jogvédett tartalom lejátszásához.
USB 3.0-csatlakozó
Ez a Universal Serial Bus 3.0 (USB 3.0) csatlakozó akár 5 Gbit/s
adatátviteli sebességet kínál és visszamenőleg kompatibilis az
USB 2.0 szabvánnyal.
USB 2.0-csatlakozó
Az USB (Universal Serial Bus) csatlakozó kompatibilis az USB
2.0 vagy USB 1.1 szabványú eszközökkel, pl. billentyűzetek,
mutatóeszközök, ash lemezmeghajtók, külső merevlemezek,
hangszórók, kamerák és nyomtatók.
USB 2.0-csatlakozó*
Az USB (Universal Serial Bus) csatlakozó kompatibilis az USB
2.0 vagy USB 1.1 szabványú eszközökkel, pl. billentyűzetek,
mutatóeszközök, ash lemezmeghajtók, külső merevlemezek,
hangszórók, kamerák és nyomtatók.
Kombinált fejhallgató kimenet/mikrofonbemenet aljzat
Ezt a csatlakozót a Notebook PC aktív hangszórókhoz vagy
fejhallgatóhoz történő csatlakoztatásához használhatja.
A portot a Notebook PC külső mikrofonhoz történő
csatlakoztatásához is használhatja.
* csak egyes típusok esetében
  • Page 1 1
  • Page 2 2
  • Page 3 3
  • Page 4 4
  • Page 5 5
  • Page 6 6
  • Page 7 7
  • Page 8 8
  • Page 9 9
  • Page 10 10
  • Page 11 11
  • Page 12 12
  • Page 13 13
  • Page 14 14
  • Page 15 15
  • Page 16 16
  • Page 17 17
  • Page 18 18
  • Page 19 19
  • Page 20 20
  • Page 21 21
  • Page 22 22
  • Page 23 23
  • Page 24 24
  • Page 25 25
  • Page 26 26
  • Page 27 27
  • Page 28 28
  • Page 29 29
  • Page 30 30
  • Page 31 31
  • Page 32 32
  • Page 33 33
  • Page 34 34
  • Page 35 35
  • Page 36 36
  • Page 37 37
  • Page 38 38
  • Page 39 39
  • Page 40 40
  • Page 41 41
  • Page 42 42
  • Page 43 43
  • Page 44 44
  • Page 45 45
  • Page 46 46
  • Page 47 47
  • Page 48 48
  • Page 49 49
  • Page 50 50
  • Page 51 51
  • Page 52 52
  • Page 53 53
  • Page 54 54
  • Page 55 55
  • Page 56 56
  • Page 57 57
  • Page 58 58
  • Page 59 59
  • Page 60 60
  • Page 61 61
  • Page 62 62
  • Page 63 63
  • Page 64 64
  • Page 65 65
  • Page 66 66
  • Page 67 67
  • Page 68 68
  • Page 69 69
  • Page 70 70
  • Page 71 71
  • Page 72 72
  • Page 73 73
  • Page 74 74
  • Page 75 75
  • Page 76 76
  • Page 77 77
  • Page 78 78
  • Page 79 79
  • Page 80 80
  • Page 81 81
  • Page 82 82
  • Page 83 83
  • Page 84 84
  • Page 85 85
  • Page 86 86
  • Page 87 87
  • Page 88 88
  • Page 89 89
  • Page 90 90
  • Page 91 91
  • Page 92 92
  • Page 93 93
  • Page 94 94
  • Page 95 95
  • Page 96 96
  • Page 97 97
  • Page 98 98
  • Page 99 99
  • Page 100 100
  • Page 101 101
  • Page 102 102
  • Page 103 103
  • Page 104 104
  • Page 105 105
  • Page 106 106
  • Page 107 107
  • Page 108 108
  • Page 109 109
  • Page 110 110

Asus X751MA HUG9042 Používateľská príručka

Kategória
Zošity
Typ
Používateľská príručka